Jelentés a mórichidai néprajzi gyűjtésről

A Győr – Sopronmegyei Néprajzi és Honismereti Szakkör keretén belül, Németh Imre muzeológus vezetésével részt vettem 1966.július 4 – 1966. július 12 között tartó néprajzi gyűjtőúton. Gergely Attilával gyűjtöttük ketten az anyagot. A tárgya anyag gyűjtése mellett a szellemi néprajzzal is foglalkoztunk. A folklór anyag legnagyobb része magnószalagon van.

 Július 4-én mintegy fél 9-re megérkeztünk Mórichidára. Az elszállásolás után egy rövid megbeszélés történt, majd úgy 11 felé elmentünk gyűjteni.

Az első adatközlőnk Lőce Lajos (67 éves) volt. Lőce Lajostól egy keresztmetszetet kaptunk a temetkezési szokásokkal kapcsolatban.

A haldokló körül a rokonok és ismerősök ültek és siratták, vigasztalták. Mikor a halál bekövetkezett, akkor a faliórát megállították, az ablakot a halál pillanatában rövid időre kinyitották, s azután becsukták. A tükröt fekete lepellel letakarták, majd valaki elment az asztaloshoz és megrendelte a koporsót.

Kb. 40 – 50 éve a halottakat még a házban ravatalozták fel. Ott siratták a hozzátartozók 48 órán keresztül. Amikor a 48 óra letelt, akkor a koporsót a Szentmihály lovára tették és kivitték a temetőbe. Útközben és a sírnál is énekeltek. A sírt csak a temetés napján lehetett kiásni. Baranics Varga Gábor 55 éves mesélte 1966.07.07-én, hogy a halottakat a házból mindig lábbal előre vitték ki, nehogy később visszataláljon, s lássa közben az utat, merre viszik őt.

Néhány fontosabb dolgot sikerült szó szerint leírni: ha „öreg halottat vittek ki a házból, egy illetőt megbíztak, hogy az istállóban a köteleket bontsák meg, hogy a szerencsét el ne vigye a halott.”

Már az állatok kötelékét kellett egy illetőnek megbontani, de nem elereszteni az állatokat. A kötelek kibogozása jelképezi azt, hogy a gazda halálával szinte minden veszít valamit, az állatok is, s valamilyen módon a megkötött állatok is a régi gazdával mennek, így a gazdaság, a szerencse is. Ezért kell a köteleket megbontani.

Mórichidán több esetről is tudnak, hogy az illető halott kedves pipáját a sírba teszik.

Kőce Lajos, Bancsó Edvárd nagyapja sírjába is tettek pipát, dohányt, gyufát.                           

Az aratást rendszerint nagy ünneppel szokták megünnepelni. Erre az alkalomra aratókoszorút készítenek. Az aratókoszorú gabonafélék szalmájából készül. Kör alakúra fonják. Erre a kör alakúra fonott gabonához U alakú összefont búza és egyéb gabonaféleségeket erősítenek.

Mórichida, 1966.

Az első jelentés az első gyűjtésről

Jelentem, hogy a győri Xantus János Múzeum keretén belül a megyei Néprajzi és Honismereti Szakkör szervezésében, Németh Imre muzeológus vezetésével Szigetköz falvaiban, Doborgaz -, Sérfenyő, Cikolaszigeten a következő adatok jutottak tudomásomra és az alább felsorolt tárgyakat gyűjtöttem:

Augusztus 7 – én hétfőn találkoztunk a doborgazi buszállomáson, ahonnan együtt indultunk a szállásunkra. Délelőtt a teendők megbeszélésével telt el. Néhány fontos kérdés tisztáztunk a folklórral kapcsolatban. Megkaptuk a feladatainkat. Már délután elindultunk gyűjteni. Mivel nemcsak a tárgyi gyűjtés volt a feladatunk, hanem bizonyos kérdésekre kellett válaszokat gyűjtenünk. Első kérdéscsoportba a halászattal kapcsolatos kérdések tartoztak. Ezért érdeklődni kezdtünk a halászat szokásairól. Elküldtek bennünket Tamás Ferenchez, aki mögött már több évtizedes tapasztalatai álltak. Tamás Ferenc kérdésünkre elmondta, hogy a Szigetközben elterjedt szokás a gyerekek közötti „halászat”. Ezt a halászatot úgy kell értelmeznünk, hogy a gyerekek a vízben levő csököket és sziklákat kézzel tapogatták. Így próbáltak halat fogni. Ez a módszer bevált, mert néha 1 – 2 kg-os halakat fogtak.

A gyerekek között nemcsak ez a halászat terjedt el, hanem hurokkal való halászat csukára. Ehhez a halászathoz csak egy elég puha, de erős drót kell. Ezt a drótot hurokszerűen készítették el, de úgy, hogy egy gyenge rántásra a hurok összeszoruljon.

A halászat a következőképpen folyt le: nyáron fürdőruhába a gyerekek az előbb leirt hurokkal együtt bementek egy holtágba, amely kapcsolatban volt a Dunával. A holt ágban elég sok csuka szokott lenni. A gyerekek óvatosan elindultak a part mentén a vízben és figyelték merre látszik hal. Amikor észrevettek egy csukát, akkor óvatosan a csuka elé eresztették a hurkot és nagyon lassan ráhúzták a csuka testére. Amikor a hurok a csuka kopoltyúján túl volt, akkor hirtelen megrántották. Ezáltal a hurok összeszorult és a csukát foglyul ejtették.

A halászatnak előbb leirt formái elég primitívek, csak a gyerekek között dívik.

A felnőtt halászok háromféle hálót használnak. Az első hálófajta a tápli. Ez egy kb. 1 m² nagyságú háló, amely egy fakeretre van ráerősítve, a négy sarkában egy – egy hajlékony fát összecsomózva a kiemelő fához erősítették. Ezzel a halászat nagyon egyszerű, az ember leül a partra, beengedi a táplit a vízbe, egy idő után kihúzza és összeszedi a megfogott halakat – ha van.

A következő hálófajta a kerítőháló. Ennek nagysága eléggé változó. A kb. 30 m-es kerítőhálót parafadugók tartják fenn a vízben. Két csónakkal indulnak el a halászok és szó szerint bekerítik a halakat.                                                        

A tükörszemes vagy háromsoros hálót éjjel használják. Ennek kezeléséhez két ember elég. (A haló kb. 300 m hosszú.) Azért nevezik háromsoros hálónak, mert egymáson három háló van. A két szélső háló szemei elég tágak, kb. 25 – 30 cm, a középső hálóé pedig 5 – 6 cm. Ez a háló elég praktikus, ugyanis ha a hal a hálóhoz ér, akkor a kisebb hálót a ritkább hálóba magával viszi. Ez a sűrűbb szövésű háló zsákszerűen alakul, így a hal nem tud kiszabadulni ebből a zsákból.

Éjjeli halászat másik módja a fenékhorgokkal való halászat. Rendszerin 3 tőkére 120 – 120 horgot tesznek. A horgokat selyemzsinórral nagyobb kövekhez kötik. A horgokat Mosonmagyaróváron Schleifer András készíti.

Régebben igen elterjedt szerszám volt a szigony – természetesen az orvhalászok között.

Szigonyt általában a kerítőháló használata után szokták használni. Ugyanis a „tapasztaltabb” halak a kerítőháló elől elmenekülnek és a nádas szélére húzódnak, itt pedig elég könnyen meg lehet szigonyozni a halakat.

Ma már a hálók perlonból készülnek, de még 10 évvel ezelőtt kenderből készítették, ami elég hátrányos volt a hálók kezelése szempontjából.

Az elfogott halakat haltartó bárkában tartják. Ez a bárka elég nagy kb. 3 – 3,5 m hosszú. A bárka oldalait átfúrták. Régebben vesszőből font haltartó bárkát, burkust használtak. Ma már elvétve lehet csak találni. Saját tárgyi gyűjtésem legeredményesebb darabja egy vesszőből font burkus, amit Sérfenyőszigeten Cséfalvai Andrástól kaptam. Szigonyt László Istvántól kaptam Doborgazszigeten.

Szigetközben nem halásznak vizára, sem csíkra és nem vadásznak vidrára.

Vizimadarakat ugyanolyan hurokkal fogják, mint a csukákat. Csak a hurkot a földhöz erősítik. Vadkacsa, vadliba be szokott menni a varsába is.

Leginkább a nyulakra vadásznak igen érdekes módon. Egy szűknyakú tejes köcsögbe káposztát tesznek és kiteszik a köcsögöt a mezőre. Tudvalevő, hogy a nyúl nagyon szereti a káposztát, ezért bedugja a fejét a köcsögbe. Be még be megy a feje, de már nem tudja kihúzni. Ekkor a vadászok botokkal agyonverik az így beszorult nyulakat, melyek fejükön köcsöggel nem tudnak futni.

Patkányt és egyéb kisebb állatokat egy igen érdekes csapdával fognak.

Amikor a patkány bemegy a csapdába, elszakítja a madzagot, ezáltal a csapóajtó leesik és bezárja a patkányt.

Augusztus 8-án igen érdekes élményben volt részünk. Vajkai Zsófival elmentünk a halászokkal, hogy a varsakiemelést lefilmezzük és lefényképezzük. Reggel ½ 8 órakor indultunk motorcsónakkal. 10 perc csónakázás után elértük az első varsákat. A varsákat idegen ember nem könnyen tudja felismerni, mert csak három kiálló bot jelzi, hogy ott a varsa. A kiemelés minden részletét megörökítettük fényképen és filmen. A kiszedett halakat egyszerűen a csónakba dobálták a halászok. Majd később a kikötőnél tették a halakat a haltartó bárkába. Az előbb azt mondtam, hogy a varsákat három kiemelkedő bot jelzi, de nem csak jelzi, hanem ezekre a botokra van rászerelve a varsa. A középső boton van az igazi varsa, a két szélsőn a varsához terelő háló.

A halászat, vadászat mellett a mezőgazdasággal is foglalkoztunk. Talán legjobb az aratással kapcsolatos tudnivalók megemlítése. Szigetközben rendszerint a kaszára egy vesszőből készült háromszög alakú szerkezetet erősítenek. Ez azt a cél szolgálja, hogy az aratáskor, illetve a kaszáláskor szépen rendre legyen vágva a gabona. Ezt a szerkezetet kajszónak hívják.

A kaszát igen érdekes széken kalapálják ki.

Ehhez tartozik a kaszakalapács is.

Még igen elterjedt szerszám a csép is. Szigetközben a babot szokták kicsépelni.

Kiss Ferenc - Doborgazsziget

Kezdetek

Valamikor 2012. januárjában Gyula fiam felhívott,tudok- e arról, hogy a Xántus János Múzeum kiadványában megjelent egy cikk Tanai Pétertől „Dudáról és dudásokról” címmel, melyben mint gyűjtő szerepelek. Előkerestem régi jegyzeteimet, megtaláltam 1967-ben készített „Betyárok a Kisalföldön” címmel készített összeállításomat, amely a néprajzi gyűjtő utakon készült magnó felvételek alapján készítettem. Megtaláltam mindent, még az akkori jelentések piszkozatát is. Ezt követően felvettem Tanai Péterrel a kapcsolatot, egy személyes megbeszélés során volt olyan szíves, hogy hozzájárult az általam gyűjtött anyag közzétételéhez. Rendelkezésemre bocsátotta a hanganyagot, melyet folyamatosan feldolgozva első lépésben a betyártörténeteket, majd a néprajzi érdekességeket adjuk közre. A gyűjtési terület Mórichida, Sobor, Szany, Dőr, Árpás, Rábaszentandrás és a környező települések egy része volt. A néprajzi gyűjtést folyamatosan kiegészítettem, mindenhol, ahová eljutottam.

In memoriam Németh Imre, aki most a végtelen vadászmezőkön a legénnyé avatás alapján az angyallá avatás emlékeit gyűjti.

A blogról

In memoriam Németh Imre

1965 – 1966 – 1967 között néprajzi gyűjtésen vettem részt, melynek hanganyagát a győri Xantus János Múzeum – Tanai Péter – szíves engedélyével folyamatosan közreadjuk. A gyűjtés Kisalföldön, nagyrészt a Rábaközben történt. Helyi és országos vonatkozású betyár történetek mellett, falutörténeti, történelmi, vallási és egyéb a mindennapi élettel, halászattal, vadászattal kapcsolatos hiedelmeket is tartalmaz a mondókák, énekek és népi balladák mellett. Minden esetben megjelöljük a gyűjtés helyét, idejét, az adatközlő nevét, a gyűjtő személyét, valamint a hanganyagban azonosítható jelzéseket.

Hegedűs Mihály,  Hegedűs Gyula és Judit